A projektet a MATEHETSZ támogatásával a „Tehetségek Magyarországa” című EFOP-3.2.1-15 - 2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében szervezett műhelyfoglalkozásokon mutatta be Zámbory Zoltán matematikatanár, a kártya alkotója egyrészt Felsődobszán a Halmaji Általános Iskola Bárczay Gábor Tagiskolájában, másrészt november végén Debrecenben a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában. A bemutató műhelyeken összesen több, mint 40 pedagógus vett részt a Szerencsi illetve a Mátészalkai Tankerületi Központ területén működő, illetve két budapesti általános iskolából és természetesen a vendéglátó tanintézetből.
A műhelyfoglalkozás ppt-bemutatóval, a kártyakonfiguráció ismertetésével kezdődött és az eddigi tesztelések során kiérlelt játékmódok bemutatásával folytatódott. A kártya használatának megismertetésének második részében az iskola tanulóiból álló tanulócsoporttal tartott bemutató foglalkozással folytatódott, elsőnek a kártya és annak használati szabályainak ismertetésével, majd pedagógus vezetésével irányított kártyajátékkal.
A tanulók távozása után a résztvevő pedagógusok kérdéseire felelt az előadó. Balogh László, a projekt menedzsere röviden összefoglalta a projekt felépítését, az eddigi tesztelés során szerzett tapasztalatokat és a résztvevő pedagógusok bevonásával szervezhető tanulói csoportfoglalkozások megtartásának módját, feltételeit.