Az Esélyt a képességeknek program főbb állomásait a 2005-től megtett út fontos mérföldkövei jelzik.
A program mérföldkövei
A program logója a kezdetektől fémjelzi azt a víziót,
amelynek középpontjában a a tehetségekért való felelősségvállalás áll.
A programba való jelentkezés első pályázati felhívása 2005-ben jelen meg és közülük kiválasztottak részvételével valósult meg az első Üdülj és okosodj tábor, amely az önfeledt kikapcsolódás, játék és elmélyült munka egyensúlyával a mindmáig megtartott nyári tehetségtáborok állandó jellemzője.
2006-ban írtuk alá az első támogatási keretszerződéseket, amelyek azóta is a személyre szabott tehetségtámogatás gerincét jelentik.
Kiemelkedő mérföldkő volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei középiskolákban kiírt pályázat 2008-ban, amely a 62 nyertes diáknak 7 MFt értékű segítséget eredményezett a felsőfokú tanintézményekbe való bejutáshoz, amelynek mintájára hasonló program valósult meg Borsod-Abaúj Zemplén megyében is.
A programba történő kiválasztás és a tehetségsegítés módszertana az évek folyamán folyamatosan érlelődött ki, amelynek szakmai elismerését jelentette a Nemzeti Tehetségtanács Akkreditált Kiváló Tehetségpont akkreditációjának az elnyerése.
2017-től a intenzív munka indult meg a számpóker számolási készségfejlesztő eszköz kifejlesztésére. A folyamat a Covid időszkára megtorpant a jelenléti tesztfoglalkozások lehetetlensége miatt majd újult erővel folytatódott 2021-től, amelynek eredményeképp minden előkészület megtörtént ahhoz, hogy 2024-ben hozzáfogjunk a széleskörú bevezetéshez.
2019 – a legújabb mérföldkő az Esélyt a képességeknek Alapítvány bejegyzése. Ettől fogva a program ezen keretek között folytatódik, töretlenül megőrizve az eddig megtett út minden eredményét.
Az Esélyt a képességeknek program kronológia 2005-2024
Kronológia
- 2024. októberétől kezdődik a kártya széleskörű bevezetésének projektszakakasza
- 2024. szeptemberében indult a 2024/2025-ös támogatási év, amelynek vezértémája a pályaválasztás és a hivatások. Ennek jegyében havonta zoom-os találkozó keretében hivatásukat megtalált, befutott emberekkel találkozhatnak és beszélgethetnek ennek sokrétű kérdéseiről
- 2024. július elején került sor a program történetében harmadik tehetségdiagnosztikai táborra, amelynek keretei között minden aktív támogatottról teheségpszichológiai felmérés és szakvélemény készült jobb önismeretük és a számukra nyújtott támogatás optimalizálása érdekében
- 2021-2023 a legjobb pedagógusi gyakorlat kilakítását szolgáló foglalkozások a számpóker készségfejlesztő kártyával, pedagógusi kézikönyv és a tanmenethez igazodó felhasználási ajánlások kidolgozása
- 2019- június- Üdülj és okosodj tábor, Őriszentpéter Projektek: méhek és Lengyelország
- 2019. április – a Bajai X. Nemzetközi Tantárgypedagógiai Konferencián (Matematika szekció) Zámbory Zoltán – Balogh L. előadása a matematikai készségfejlesztő kártya fejlesztéséről és használatáról
- 2019. március - a támogatott gyerekek szüleivel közös hétvége az Esélyt a képességeknek program önálló alapítványi keretek közötti folytatásának kérdéseiről, múzeumpedagógiai program a Magyar Nemzeti Múzeumban
- 2019. február - az Esélyt a képességeknek Alapítvány bejegyzése
- 2018. november - Találkozó az Esélyt a képességeknek program támogatóival Budapesten
- 2018.október- tehetséghétvége Budapesten, az Új világ születik kiállítás megtekintése, megemlékezés az 1956.október 23- forradalomról
- 2018. július Üdülj és okosodj Keserűszer
- 2018. január-december – folytatódik a matematikai készségfejlesztő kártya tesztelés Nógrád megyében, az ősszel induló tanévben zempléni, decemberben pedig szabolcsi általános iskolákban
- 2017-2018 Esélyt a képességeknek Tehetségpont Kiváló akkreditáció
- 2017. december Nógrád megyei iskolákban elindul a matematikai készségfejlesztő kártya tesztelése
- 2017. november támogatói rendezvény zongorakoncerttel a Bartók Béla Emlékházban
- 2017 tavaszi hétvége dr. Heimann Ilona és dr. Győri János előadásával, beszélgetés a szülőkkel közösen, tehetségsegítés a családban kérdéskörben, múzeumpedagógiai program a Magyar Nemzeti Múzeumban 1848. márciusáról
- 2017. július Üdülj és okosodj tábor, Keserűszer
- 2017. április - Támogatói rendezvény a Legenda hajón
- 2016. Üdülj és okosodj tábor, Őriszentpéter, az új jelentkezőknek az Őrségi Nemzeti Parkban szervezett szokásos programokkal, az idősebb támogatottak körének tartott önismereti foglalkozok a boldogság kérdéskörében
- 2015.decembertől -2016. decemberéig 42704-4/2015/SZOCSTRAT EMMI támogatási szerződéssel sóshartyáni – salgótarjáni tehetséggondozó program a sóshartyáni általános iskolában tartott matematika- és kommunikációs foglalkozásokkal majd nyári tehetségtáborral és egy közös előadással
- 2015 július- Üdülj és okosodj tábor, Szalafő - Az Őrség világa projekt, az Őrség történeti, természeti, néprajzi, kulturális felfedezéséről Sipos Monika vezetésével
- 2015. március Salgótarján gazdagító program Beleznay Évával, Budapest volt megbízott főépítésével, téma: vizuális kultúra és Salgótarján felfedezése
- 2015. február - május MATEHETSZ Tehetséghidak Versenyfelkészítő és gazdagító program Salgótarjánban. Az Esélyt a képességeknek program ehhez kapcsolódóan Zámbory Zoltán matematikatanár irányításával logikai játék – versenyt szervezett salgótarjáni és sóshartyáni tanulók bevonásával. Beleznay Éva városrendező építész irányításával városismereti és városszociológiai séták, záró kirándulás Egerben szülők és gyerekek közös részvételével.
- 2014. október – Őszi tehetséghétvége a Legenda sétahajóra kapott meghívással, és ottani ebéddel, budapesti városismerkedés
- 2014- augusztus, Üdülj és okosodj tábor, Szalafő. A második tehetségdiagnosztikai tábor tehetségpszichológiai felmérésekkel. Párhuzamosan a felmérésen már korábban „átesett” gyerekek részvételével projektmunka az I. világháború feldolgozásával és a projekt prezentációja, majd megemlékezés a falu első világháborús emlékművénél
- 2013. november 27.– Támogatói koncert és rendezvény a Bartók Béla Emlékházban
- 2013. június 18. – Köszönetrendezvény a támogatók javára a Klebelsberg Kulturkúriában, Budapest Pesthidegkúton
- 2013 július - Tatai tematikus tábor a hivatás, pályaválasztás, hivatás és magánélet egyensúlya témakörben, csillagtúraként szervezett látogatásokkal befutott vállalkozóknál és hivatásuknak elkötelezett embereknél, a tapasztalatok közös feldolgozásával
- 2012. október Az elkészült munkák bemutatása kiállítással és azok készítőinek prezentációjával a FUGA Építészeti Központban Budapesten a Petőfi S. utcában. Budapesti városismereti program keretében látogatás nevezetes építményeknél, pl. az épülő 4-es metróalagútban és Szt Gellért téri állomáson
- 2012. szeptember – Projektmunka indítása Beleznay Éva várostervező építész vezetésével. Az ebben a projektben részt vevő 16 gyerek Kevin Lynch városszociológiai tervező módszerrel lakóhelyéről elemzést készít
- 2012. augusztus 31. a TÁMOP 5.5.1.B-11/2-2011-0019 Családi műhely az esélyegyenlőségért projekt indítása Salgótarjánban. Az EU finanszírozású, kétéves projekt keretében Salgótarjánban és Sóshartyánban egy- egy tréning- és gazdag programsorozatot szerveztünk, amelyhez kapcsolódva a projekt második évében Sóshartyánban az általános iskolában tanuló, továbbtanulási potenciállal bíró gyerekeknek külön tehetséggondozó programot szerveztünk, célzott szülői programokkal és tanulási célokat rögzítő megállapodásokkal az érintett tanulókkal. Az ezt teljesítő gyerekek asztali számítógépkonfigurációt nyertek a program végeztével.
- 2012 Üdülj és okosodj tábor, Őriszentpéter. A tábor egyik programjaként Beleznay Éva várostervező építésszel, Budapest korábbi megbízott főépítészének vezetésével Kevin Lynch városszociológiai tervező módszerével ismerkedtünk meg és a felmérés-tervezés folyamatát Őriszentpéteren szervezett séták keretében gyakoroltuk.
- 2012 Álmom egy szakma Jubileumi pályázat, amit a NOE 25 éves jubileumára hirdettünk meg, eredménye 14 szerződés- 1,7 MFt pályadíjjal
- 2011.december: Jótékonysági célú színházelőadás szervezése a MOM Művelődési Központban tehetséghétvégével egybekötve. A Zelnik Aranymúzeum megtekintése múzeumpedagógiai programmal egybekötve
- 2011. november: Szülők Iskolája programsorozat indítása a nógrádi „Roma tehetségműhely” program keretében kiválasztott tanulók szülei részére
- 2011. szeptember - Roma tehetségtámogatás elindítása
- 2011. augusztus eleje - a 7. Üdülj és Okosodj tábor új jelentkező gyerekeknek
- 2011. július - Önismereti tábor Fonyódligeten szakpszichológus vezetésével
- 2011. május - Roma Tehetségműhely záró előadása „Csulánó a vitéz cigány” a Ferencvárosi Művelődési központban és hétvégi találkozó a gyerekekkel
- 2011 Szné Medveczky Andrea az ELTE ELTE PPK Módszertani szaktanácsadó képzését kezdi el, Sipos M. pedig 2011-2013-ban a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán tehetségfejlesztés és tehetséggondozás szakirányú képzését végzi el.
- 2010. decemberétől: sikeres pályázat nyomán megindul a Nógrádi Roma Tehetségműhely előkészítése, amelynek megvalósítására 2011. első félévében kerül sor.
- 2010. december Támogatóknak szervezett borvacsora , Nagykovácsi Trendl vendéglő
- 2010. október: Második, a szülőkkel közös hétvége Szentesen, amelynek témája jövőképünk és hivatásunk, nagyszerű közösségépítő élményekkel az uszodában.
- 2010. augusztus eleje, a 6. Üdülj és Okosodj tábor
- Sipos M. vezetésével a tehetségdiagnosztikában részt nem vevő kisebb csapattagok eközben igényes projektmunkát készítettek „Életképek a reformkori Magyarországról” címmel Széchenyi Istvánnak a Balatont érintő kezdeményezései köré fűzve, amelynek eredménye egy vaskos kézzel készített kiadvány lett.
- 2010. július: Tehetségdiagnosztizáló tábor Fonyódligeten. Két szakpszichológus végezte a 7-osztályos támogatott gyerekek egyéni tehetségpszichológiai vizsgálatát egy hétig, amelyet egyébként egy csoportdinamikai vizsgálat is kiegészített. Ennek eredményeit figyelembe vettük a támogatás további alakításában és bizonyos prioritások felállítására a támogatottakkal és szüleikkel közösen. (A tehetségdiagnosztika részeként a szakpszichológusok a szülőkkel is interjút készítettek. )
- 2010. március dr. Gyarmathy Éva javaslatára- regisztráció a Magyar Géniusz Program Tehetségpont hálózatában, ami kiemelkedő mérföldkő az Esélyt a képességeknek program tudatos, tehetséggondozói szakmai fejlesztésében.
- 2009 december: az első szülőkkel közös hétvége. A szülők már régóta „elirigyelték” a gyerekeik programjait, így megragadtuk az alkalmat egy békásmegyeri szállodában szervezett közös „Mikulás- ünneplés” keretei között a szülőkkel és támogatott gyerekekkel való közösségépítésre, a program céljainak és módszereinek megbeszélésére. Szakmai előadás a kompetencia alapú oktatásról, ami formálódó pedagógiai programunknak is alapja.
- 2009 őszén család- és iskolalátogatások, 3 újabb támogatott diákkal bővült a csapat.
- 2009. augusztus- az új jelentkező gyerekek számára a szokásos keretek között megszervezzük az immár 5. őrségi Üdülj és okosodj tábort.
- 2009 július. A nagyszerű közösséggé érlelődő ösztöndíjas csoport tagjai számára nyelvi kommunikációs tábort szervezünk német illetve angol társalgási gyakorlatokkal egy támogató család velencei nyaralójában. Emellett Sipos M. vezetésével egy projektmunka keretében Varga Domokos György Fittyfirity Igaz történet egy hajléktalanról és a csodálatos kutyájáról c. ifjúsági regényét dolgozzák fel a gyerekek.
- 2009 tavasz háromnapos tehetséghétvége színházpedagógiai programmal a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban és egy Leonardo a Da Vinci kiállítás megtekintése.
- 2009 február- 40 ösztöndíjszerződés ünnepélyes aláírása Miskolcon a „borsodi” ösztöndíjpályázat nyerteseivel
- 2008. december – Támogatási célú balettelőadás szervezése a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskolában
- 2008 őszén a „szabolcsi” középiskolás ösztöndíjprogram kedvező tapasztalatai nyomán meghirdetjük a Borsod-Abaúj Zemplén megyei középiskolák körében kiírt pályázatunkat szintén a továbbtanulás illetve a sikeres felvételi útjában álló akadályok elhárítására. A jelentkezők meghallgatására egy miskolci gimnáziumban kerül sor.
- 2008 szeptember - háromnapos tehetséghétvége a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi kiállítása köré szervezett múzeumpedagógiai programsorozattal
- 2008 augusztus eleje-a 4. Üdülj és okosodj tábor, az ezt követő szeptember-októberi család- és iskolalátogatások után további hat gyermek felvétele az ösztöndíjasok közé. Első ízben vezetjük be a próbaidős évet a programba való felvételt megelőzően.
- 2008 júliusától Sz.né Medveczky Andrea teljes állásban az Esélyt a képességeknek program vezetőjeként főállású munkatársként folytatja a program szakmai fejlesztését, szervezését.
- 2008 május 2. tehetséghétvége a Nők lapja Fesztiválon való újbóli részvétellel
- 2008. április az 1-2 éves futamidejű ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása a Budai Vár gótikus termében 61 ösztöndíjassal, a programhoz tartozást jelképező Esélyt a képességeknek logós jelvények ünnepélyes kitűzésével. A szerződések keretében 2008-2009-ben átlagosan 100 e Ft feletti összegű, az egyéni igényekhez igazított ösztöndíjak folyósítására kerül sor.
- 2008 január-február. Pályázati kiírás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes középiskolájában dr. Tar Gyula nyug. főorvos jóvoltából, aki 5 MFt ösztöndíjkeretet biztosított erre a célra, ezt az Alapítvány egyéb forrásokból 7 MFt-ra növelte. A pályázat célja a középiskolai tanulmányaik befejezésére, érettségire és továbbtanulásra készülő, jó képességű, tehetséges tanulók támogatása a felvételi vizsgákhoz szükséges nyelvvizsgák és a felkészüléssel összefüggő költségek támogatására. Az írásbeli pályázatot benyújtó mintegy 100 jelentkező meghallgatása egy szakmai zsűri által a Nyíregyházi Evangélikus Gimnáziumban
- 2008 január- 3 napos hétvége- csapatépítő programmal Budapesten a támogatottak csapatának
- 2007. ősze- család- és iskolalátogatások után újabb 4 gyermek kerül az ösztöndíjasok körébe.
- 2007. augusztus eleje- a 3. Üdülj és Okosodj tehetségtábor
- 2007 év májusában tavaszi tehetséghétvége, múzeumpedagógiai program az Aquincumi Múzeumban, önálló sátorral részvétel a Nők Lapja Fesztiválon a Margitszigeten a Sanoma cég meghívásában
- 2006. december 28-án, az első 7 támogatói keretszerződés aláírására. Hivatalosan is elindul az Esélyt a képességeknek tehetségtámogató ösztöndíjprogram.
- 2006. szeptembertől Nagy Nikolett, addigi önkéntes az alapítvány első, hivatalos munkatársa, család- és iskolalátogatások, az első támogatási szerződések előkészítése
- 2006 július végén a 2. Üdülj & Okosodj tábor
- 2005. decembere: az Esélyt a képességeknek program hivatalosan útjára indul a NOE által 1991-ben alapított Családjainkért Alapítvány szervezeti keretei között. dr. Balogh László, a program kezdeményezője a kuratórium elnöke lesz
- 2005 őszén az első tehetséghétvége Nagykovácsiban, budapesti színházlátogatással, a gyerekek közötti kapcsolatépítéssel
- 2005. augusztusában az első Üdülj és Okosodj tábor megszervezése az Őrségben a minket azóta is támogató Bakó-család panziójában 24 gyermekkel, szociálpedagógus önkéntesekkel